Kiviteli rajz készül vonalzóval és ceruzával egy műhelyasztalon

Rólunk

Harminc év a fa mellett.

Faipari mérnök vagyok, és asztalos. A kettő együtt ritka, és lényegében ez az egész különbség: nem kell elmagyaráznom senkinek, mit gondoltam a rajzon, mert a gép mellett is én állok.

Amit harminc év ad

Az ember megtanul nemet mondani.

A fa él. Nyáron mást csinál, mint télen, és minden fajta másképp. Ezt nem lehet katalógusból megtanulni — sokszor kell látni, és néha egyszerűen ki kell várni.

Ezért a döntések nagy része jóval a gyártás előtt megszületik: milyen fa, milyen irányban, hova kerül a fuga, mi mozdulhat és mi nem. Ha ez megvan, onnantól a munka nyugodt — és a határidőnek is van értelme.

A fa nem hibázik. Aki rosszul mérte fel, az hibázik.

És ezért merek nemet mondani. Ha a felmérésen kiderül, hogy egy elképzelés a gyakorlatban nem fog jól működni, azt inkább akkor mondom el, mint egy évvel később, amikor már látszik rajta.

Illusztráció · saját műhelyfotó a helyére kerül

Amiben hiszünk

Három szabály, amitől nem térünk el.

Aki megtervezi, az építi meg
Nincs átadás harmadik kéznek. Ami a rajzon van, azt ugyanaz a kéz teszi a helyére — így nem vész el semmi útközben.
Előbb a szerkezet, aztán a látvány
A látvány abból következik, ami alatta van: a szerkezetből, az anyagválasztásból, a felület kezeléséből. Ebben a sorrendben.
Kevés munka, végig
Évente néhány nagyobb megrendelés. Nem marketingfogás: ennyit lehet végig egy kézben tartani, a felméréstől az átadásig.

A műhely